2011. augusztus 18., csütörtök
Rodosz - Jelenlegi ára: 4 350 Ft
Rodosz
A görög szigetvilág negyedik legnagyobb szigete a három földrész találkozásánál fekvő Rodosz, amely mesébe illően izgalmas és színes történelmének, valamint csábító természeti adottságainak köszönhetően évente milliónál is több turistát vonz. A kis-ázsiai partok közelében rombusz alakban elnyúló sziget mindig is külön világnak számított az anyaország más tájaihoz képest, hiszen a kalandos évszázadok alatt idegen hatalmak váltották itt egymást, melyek mind rajta hagyták a nyomukat a sziget arculatán. Ennek köszönhető, hogy a Héliosz napisten által pártfogolt szigeten egyszerre vannak jelen az ókori virágkor emlékei, a lovagok korát idéző vaskos falú erődök romjai és a több évszázados török uralomra emlékeztető minaretek, dzsámik. Bár a rodoszi Kolosszust ma már hiába is keressük, a szigeten járva lépten-nyomon érezhetjük a régmult korok hangulatát, amitől az utazónak olyan érzése támad, mintha valóra vált volna az a kisiskoláskori álma, hogy beléphessen a történelemkönyvekből ismerős, elfeledett világba, a múlt árnyai közé.
Rodosz azokat is szívesen várja, akiket a történelemkönyvek lapjai helyett inkább a teljes körű kikapcsolódás vágya hajt az Égei-tenger partjára, hiszen a modern üdülőhelyeken minden a vendégek kényelmét szolgálja. Az irigylésre méltó éghajlati viszonyok - évente mintegy háromszáz napon van ragyogóan napos idő - mellett a rodosziak lehengerlő vendégszeretete is hozzájárul ahhoz, hogy sok a visszajáró turista, akik évről évre visszatérnak a napfény szigetére. A Dekameron útikönyvek kifejezetten a magyar turisták számára, az ő igényeiknekmegfelelően íródott. Praktikus és friss információkat nyújt, melyeket látványos fényképek, valamint a könnyebb tájékozódást elősegítő térképek tesznek teljessé.
SZERZŐ: Győrfy Éva
KIADÓ: Dekameron könyvkiadó
KIADÁSI ÉV: 2008
OLDALSZÁM: 176
Szállítási és fizetési információk
Személyesen áthevetőek könyveink (kizárólag) Budapesten a Klinikák metrómegálló közelében található átvételi pontunkon!
Minden hétköznap 8: 00-tól 20: 00-ig.
Általában 3-5 nap az átfutási ideje, amíg az általad rendelt könyvek megérkeznek az átvetéli pontba, melyről automatikus üzenetet küldünk a számodra. Ha még azelőtt látogatsz el az átvételi pontba, hogy ezt az értesítést megkaptad volna, akkor kicsit csalódott leszel...
Ezt elkerülendő nagyon kérlek soha, ismétlem soha ne próbáld átvenni a könyvet, amíg nem kaptál erről értesítést. Ez a köztünk lévő jó viszony megtartása szempontjából is kifejezetten javasolt.
A könyveinket változatlanul megkaphatod postai úton (előreutalással), vagy futárszolgalát segítségével (előreutalással, vagy utánvéttel).
A könyveinkre kiszabott szállítási díjak egységesek, nem függnek az adott könyv méretétől, vagy a könyvek darabszámától.
2 darab, vagy több termék rendelése esetén a szállítási költség nem változik.
Vagyis bármekkora rendelést is adsz le, mindig csak a Szállítási és garanciális feltételek fül alatt meghatározott díjat kell fizetned.
Más szállítási módot nem vállalunk, a megadott áraktól nem áll módunkban eltérni.
Szállítási és fizetés módja
Ajánlott levélként előreutalás után: 870 Ft
Futárszolgálat előreutalással: 750 Ft
Futárszolgálat utánvéttel: 890 Ft
Személyes átvétel: 0 Ft
Minden termékünk új és olvasatlan.
Tekintsd meg összes könyvünket itt! >>
Jelenlegi ára: 4 350 Ft
Az aukció vége: 2011-09-06 04:15
. Rodosz - Jelenlegi ára: 4 350 Ft
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése